Erdei iskola Szilvásváradon – 2016. május 09-13.
A hatodik évfolyam 32 tanulójával 2016. május 09-13. között erdei iskolában vettünk részt, Szilvásváradon.
Az utazást lázas készülődés előzte meg, ugyanis a gyerekek április hónapban nyolc csoportba rendeződve dolgozták fel és mutatták be a község számtalan látnivalóját az osztályfőnöki órákon.
Végre elérkezett az indulás napja, s pontban nyolc órakor kigördült velünk az autóbuszunk, amely meg sem állt Szilvásváradig. A Kalandtábor kedves üzemeltetői már vártak minket, így azonnal birtokba vehettük a szobáinkat, majd a kipakolás után a táborhoz tartozó nagy kertet is.
Egy órakor finom gulyásleves és igazi házi készítésű baracklekváros fánk várt ránk, amit jó étvággyal fogyasztott el kis csapatunk.
Kellett is a muníció, ugyanis délután 6 km-es túrára indultunk a káprázatos szépségű Szalajka-völgybe. Felfelé a Szilvásváradi Erdei Kisvasúttal utaztunk a dús aljnövényzetű erdőben, de a Gloriett végállomástól már gyalogolnunk kellett.
Első állomásunk a Szalajka-forrás volt, ahol meg is kóstoltuk a kristálytiszta, hideg forrásvizet.
A kis pihenő után elindultunk az Istállóskői-barlanghoz, ahol hajdan ősemberek laktak. Miután mindenki sikeresen felküzdötte magát a meredek és néhol csúszós sziklákkal tarkított hegyoldalon, a túravezetőnk ismertette a barlang történetét.
A zseblámpáink fénye felverte édes álmából a barlang egyik denevérét, akinek megcsodálhattuk a röpdösését. Néhányan felfigyeltek arra, hogy víz csöpög a falakról, így vettük észre a sztalagmitokat.
A visszafelé úton is nagy élményben volt részünk, ugyanis egy duci szalamandra araszolt a gyalogút melletti avarban. Tömérdek sztárfotót készítettünk róla.
A hegyről leérve ismét elhaladtunk a zöld színben pompázó tó mellett, majd visszaérkeztünk a Gloriett végállomáshoz. Itt a játszótéren mókáztunk egy keveset, majd a Fátyol-vízesés felé vettük az irányt, aminek a keletkezésével is megismertetett a vezetőnk.
Egy kis gyaloglás után már a Pisztrángos-tavaknál voltunk, majd a Szikla-forrás vízzuhatagában gyönyörködtünk.
Túránk következő állomása a Szabadtéri Erdei Múzeum volt, ahol ismereteket szereztünk többek között a fakitermelés és szállítás módjairól, az erdei munkások lakhelyeiről, a faszénégetésről, a mészégetésről, a hamuzsír készítéséről.
Utunk következő állomása szintén egy tiszta vizű tóhoz vezetett. Lakói, a vörös szárnyú keszegek hangos cuppogással nyelték el a túránk során megmaradt elemózsiánkat.
A tó előtti parkban a valóságban is megtekinthettük a fényképekről már ismert fából faragott szobrot, a Kárpátok Őrét.
Folytattuk a túrát, s az erdei kisvonat sínjein áthaladva megpillantottuk a Vadaskert dámszarvasait. Először félénken bámultak ránk, de a frissen tépett fű illata a kerítéshez csalogatta a legbátrabbakat, akik finom csemegéhez jutottak általunk.
Elbúcsúztunk a dámszarvasoktól, s meg sem álltunk hazáig, ahol már várt ránk a vacsora.
A finom és bőséges bolognai spagetti visszaadta energiánkat, így az estét szabadtéri játékokkal, csocsózással és Molnár Dénes jó hangulatú diszkójával zártuk.
Az elalvás nehezen ment az élményekkel teli nap után, de azért éjjel egy óra körül az utolsó gyerkőcöt is elnyomta az álom.
Dénes kitalálta, hogy minden reggel zenés ébresztővel költögeti alvó társait. Így május 10-én, kedden 7 órakor felcsendült a Republic együttes Jó reggelt kívánok… kezdetű zeneszáma, s óriási hatást váltott ki: mindannyian vidáman ugrottunk ki az ágyból, s jókedvvel, ráadásul ragyogó napsütéssel indult a napunk. A bőséges és finom reggeli után várt ránk a kalandpálya, az élő csocsózás és a lézerharc.
Az élvezetes játékok alatt észre sem vettük az idő szárnyalását: még most volt reggel, s máris ebédelni kellett menni. Jólesett az ízletes húsleves, valamint a rántott csirkemell a párolt rizzsel és a csemegeuborkával.
A rövidke szieszta után íjászkodás várt ránk. Miután a vezetőnk minden érdekes és hasznos információt megosztott velünk, kezdődhetett a kipróbálás. A színes köröket elneveztük: a fehér volt a szalvéta, a piros a ketchup, a sárga az étel, és így tovább. Jókat kacarásztunk azon, hogy ki mit lőtt magának.
A program után megtanultunk tüzet rakni, ugyanis estére nyársalást terveztünk. Vacsoráig még elmentünk sétálni, s ajándékokat vásárolni a szeretteinknek. A tejberizs vacsora után játszottunk az udvaron, majd következett az est szó szerinti fénypontja: a tűzgyújtás. Remekül vizsgáztunk tűzrakásból: gyorsan lángra kapott a fa, s indulhatott a csurdítás. A legtöbbünk ügyesen megbirkózott a feladattal, azonban néha lángolni kezdett egy-egy szalonna, de ez is csak a vidámságunkat fokozta. Dénes ismét gondoskodott a felhőtlen szórakozásunkról: fantasztikus zenét szolgáltatott. Természetesen mi is viszonoztuk az ő kedvességét: felváltva csöpögtettük számára a finom szalonnazsíros kenyereket.
Az élményekkel és próbatételekkel teli nap során nagyon elfáradtunk: 23 óra 30 perckor már mindannyian az igazak álmát aludtuk.
A tábor harmadik napján, május 11-én a vidám zenés ébresztővel igazi kiránduló idő köszöntött ránk, így a reggeli után elindultunk a Millenniumi Tanösvény felfedezésére, illetve a Millenniumi Kilátó felkeresésére. Az ötórás túra alatt megismerhettük a Bükk hegység kőzeteit, jellegzetes növényeit, állatait, s azt is, hogyan tudunk védekezni a fűszálak végén csücsülő és ránk leselkedő kullancsok ellen.
A nagyon fárasztó, de sok szépséget és érdekességet tartogató tanösvény a Millenniumi Kilátóhoz vezetett bennünket. A magasból szép kilátás nyílt Szilvásváradra, fentről megtekintettük a táborunkat, sőt még Kékest is felfedeztük.
Mivel gyülekezni kezdtek a felhők, hamarosan hazafelé vettük az irányt.
Nagyon megéheztünk a hosszú túra alatt, így hazaérve gyorsan elfogyott az ízletes zöldségleves, valamint a csikós tokány szarvacskával és káposztasalátával.
A teli pocak és az izomláz kis pihenőt kívánt, de aztán egy kis sétára vállalkozott csapatunk, amelyet egy gyors záporeső zavart meg. Szerencsénkre be tudtunk húzódni egy fedett helyre, s míg várakoztunk, elfogyasztottunk egy-egy jégkrémet.
Vacsorára finom paprikáskrumplit kaptunk.
Egy kis ejtőzés után ismét készülődnünk kellett, ugyanis 21-kor indultunk az éjszakai bátorságpróbára. A délutáni zápor hatására az út sárossá és csúszóssá vált, de a mi kis csapatunk számára nem létezik olyan akadály, amit ne tudna leküzdeni. A zseblámpák és a mobiltelefonok a szobákban maradtak, csak vizet és esőkabátot vihettünk magunkkal. Először a kivilágított faluban vezetett az utunk, majd a Szalajka-völgybe érve megtapasztalhattuk, hogy még az erdőben sincs igazi sötétség éjszaka. A túravezetőnk figyelmeztetett a ránk leselkedő veszélyekre, s rákanyarodtunk az erdő mélyébe vezető útra. Itt már hármasával tudtunk csak haladni a meredek, csúszós úton. Vigyáztunk egymásra, figyelmeztettük egymást a pocsolyákra, az úton akadályt képező faágakra. Jó hangulatban haladtunk előre, a Hold fénye jótékonyan segített bennünket. Következett az első próba: egyedül vagy néhányan összefogva kellett elhaladnunk egy rövidke szakaszon, ahol a sötétben Dénes, Robi, Barni és Gábor ijesztgetett minket. Volt ott minden: sikoltozás, nevetés, ijedezés, de nagyon élveztük. Folytattuk utunkat, majd következett a második, kicsit hosszabb bátorságpróba, amit szintén derekasan kiálltunk. Útközben vadakkal ugyan nem, de egy másik csapattal találkoztunk. Nagy nevetések közepette csúszkáltunk a falu felé az agyagos talajon. Szerencsére senki sem esett el, de így is jó sarasak lettünk. Hazafelé „megmentettünk” egy hatalmas varangyos békát: leterelgettük a bitumenes útról a fűbe. Nagyon jókedvűen és farkaséhesen tértünk haza. Éjfélkor még jóízűen falatozott a kis csapatunk a tanári szobában. Olyan felfokozott idegállapotba kerültünk a félelmeink leküzdésétől, hogy csak hajnali egy órára tudtunk elaludni.
Csütörtökön, május 12-én – Dénesnek hála – ismét vidáman és szép időre ébredtünk. A finom reggeli elfogyasztása után megtisztítottuk az előző este sárosan hagyott cipőinket, majd elindultunk a falusétánkra.
Először az Állami Ménesgazdaságot kerestük fel. Csapatunk két részre osztva ismerkedett a látnivalókkal: a múzeumban kiállított sokféle szekérrel, hintóval, kocsival, illetve az udvaron a lipicai kancákkal és bájos csikóikkal, valamint egy 35 perces remek ismeretterjesztő filmmel.
Miután elbúcsúztunk a szép lipicai lovaktól, végigjártuk a falu legrégebbi utcáit, ahol láttunk fatornácos házat is.
Falusétánk következő állomása az agyagpalával fedett Orbán-ház Múzeum volt, ahol beléphettünk egy korhű tárgyakkal berendezett tisztaszobába, egy régi konyhai eszközökkel felszerelt konyhába, az egyik helyiségben megtekinthettük az ásatások során feltárt leleteket, pl. az ősember barlangban talált furulyának, valamint az elejtett medvék ujjperceiből kialakított sípoknak a hiteles másolatát, illetve a ház utolsó, ötödik helyiségében a szövés-fonás eszközeit.
A patakon átkelve elérkeztünk utunk következő állomásához, a falu Református Kerektemplomához, amely sajnos nem látogatható csak a vasárnapi mise alkalmával. A dombon álló impozáns épület már messziről felhívja magára a figyelmet.
Utunk utolsó állomásaként az egykori Pallavicini-kastélyban kialakított La Contessa kastélyhotelt jártuk körbe. Megtudtuk, hogy őrgróf Pallavicini Alfonz Károly kedvenc birtoka volt a szilvásvárad-nagyvisnyói, ahol az év nagy részét, különösen a nyári meleg hónapokat töltötték kedvező klímája miatt. A II. világháborút követően a kastélyt államosították, s hosszú évekig SZOT-üdülőként működött. A meglehetősen lepusztult szilvásváradi kastélyt a Széchenyi-terv keretében rekonstruálták jelenlegi tulajdonosai. Megújulva és régi pompájában ragyogva 2009. február közepétől fogadja újra a vendégeket. A Kastélyhotel számos motívumában megemlékezik ezekről a régmúlt időkről, így nemcsak nevében őrzi a hagyományokat – „a grófnő” olaszul La Contessa – hanem szintén a Pallavicini család emlékét őrzi az a'la carte étterem, mely Pallavicini Alfonz Károly lányáról, Erzsébetről kapta a nevét, míg a szálloda lakosztálya Sándorfalva megalapítójának, Pallavicini Alfonz Károly édesapjának, Pallavicini Sándor őrgrófnak tiszteleg nevével.
A kastély a Kalandtábor utcájában található, így néhány száz méter múlva haza is ért éhes kis csapatunk. A finom paradicsomleves, valamint a fasírt, a petrezselymes burgonya és az uborkasaláta elfogyasztása után kicsi pihenő és erőgyűjtés következett a délutáni szumózáshoz, illetve a csapatok játékaihoz.
A táborozókból kialakított csapatok különböző játékokkal készültek: volt VIP, számháború, sorverseny, Mi van a kezemben?, dalfelismerés stb.
A játékok után a túráinkat vezető és a programjainkat segítő Sándor bácsival és Dáviddal még készítettünk egy közös csoportképet, majd a vacsorához készülődtünk.
Az utolsó itteni vacsoránk nagyon ízletes és gazdag rizses hús volt vegyes savanyúsággal.
Az utolsó itt töltött esténket csocsózással és diszkóval zártuk. Dénes ismét hozta a formáját: lelkes kis csapatunk ropta a táncot, sőt még lassúzni is megtanult, amikor Dénes stílust váltott.
Lefekvés előtt összepakoltuk a poggyászainkat, majd megpróbálkoztunk az elalvással, ami az utolsó éjszakán igen nehezen ment: hajnali kettő körül csendesedett el a tábor.
Az utolsó nap reggele, május 13-a, péntek a vidám zenés ébresztő ellenére igen csendesre sikeredett: ez köszönhető volt a késői elalvásnak, valamint a búcsúzás szomorúságának is.
Az utolsó reggelink után befejeztük a poggyászaink bepakolását, rendbe tettük szobáinkat, elbúcsúztunk a nekünk finom ételeket készítő Ancika nénitől és Marika nénitől, majd a nehéz bőröndjeinkkel megindultunk az időközben megérkezett autóbuszunkhoz.
Egerbe érve ismét két csapatot alkottunk, ugyanis csak kisebb csoportok látogathatják a Szemfényvesztés kiállítást, amelyre mi is bejelentkeztünk. 10 órától az egyik, 11 órától a másik csoportunkat várták ott.
Míg a 11 órás látogatásra várakozó társaink elsétáltak a Széchenyi utcába, s megebédeltek a Mc Donald’s étteremben, addig a kiállítás résztvevői kaptak egy fehérbotot, amely arra szolgált, hogy segítse majd a közlekedést a teljes sötétségben. A kb. 15 db lépcsőn lesétálva léptünk be a kiállítási térbe. Az ajtó becsukódott mögöttünk, s ezzel egy időben egy órányi időtartamra teljes sötétség vett körül mindannyiunkat. Egymás vállát fogva, illetve a bottal az utat kopogtatva fedeztük fel környezetünket.
A kiállítás első terme a fürdőszoba volt, innen a konyhába és a nappaliba vezetett utunk, majd egy forgalmas útszakaszra tévedtünk, ahol még ráadásul egy építkezés zaja is zavarta a tájékozódást. Ezután átküzdöttük magunkat egy kanyargós labirintuson, hogy eljuthassunk végre egy madárfüttyös erdőbe. Előtte azonban meg kellett birkóznunk az utunkba került letört gallyakkal, vastagabb ágakkal, át kellett kelnünk az Eger-patak fölött átívelő fahídon anélkül, hogy beleesnénk, majd végül helyet kellett foglalnunk a tisztáson található sörpadoknál. Itt volt egy büfé is, ahol kizárólag fémpénzért vásárolhattunk rostos gyümölcsleveket, müzli szeleteket, illetve képeslapokat. A kis pihenővel utunk végéhez is értünk, s kiléphettünk egy félhomályos térbe, hogy a szemünk megszokja a fényt, majd a gyér megvilágítású lépcsők visszavezettek bennünket a kiindulóponthoz. A fényre érve megpillanthattuk a vaksötétben vásárolt képeslapjainkat, amelyeken többek között a Braille-ABC is látható volt. Mindannyiunk véleménye megegyezett abban, hogy érdekes, de felkavaró élményben volt részünk, s nagyon örülünk annak, hogy látó embernek születtünk.
Egy óra körül megérkezett az autóbuszunk, amellyel folytattuk utunkat Gyöngyösre. Az iskola elé érve megpillantottuk a ránk váró szülőket. A gyerekek és a szülők boldogan ölelték meg egymást, majd az egész heti munkánkat megköszönve vettek búcsút tőlünk.
Életre szóló élményekkel lettünk gazdagabbak az erdei iskolában: nagyon sokan leküzdötték tériszonyukat, illetve a sötéttől való félelmüket, megtanultak felelősségteljesen viselkedni, valamint gondoskodni magukról és társaikról, ismét megtapasztalhatták az együtt minden könnyebb élményét, de alkalmazták a már elsajátított tudást is, illetve számtalan új ismeret birtokába jutottak.
Gyerekek! Nagyon jól éreztük magunkat veletek!
Gyöngyös, 2016. 05. 15.
Ábrahámné Gáspár Irén és Juhászné Bartók Judit
osztályfőnökök